Tele van a hócipőm a hetven felettiekkel. Nagyon hezitáltam, hogy elmeséljem ezt a lehangoló vasárnap délutánt, de talán nem érdektelen nektek sem. Az előzmény egy telefon. Egy férfi hívott, hogy szeretné az egyik cikkemet felhasználni. Egészségére – mondtam, nagyon egyszerűek a feltételek. Nem, nem – mondja, ő ezt be akarja dolgozni egy nagyobb cikkbe, muszáj találkoznunk. Ok, találkoztunk egy sör mellett. Kiderült, hogy több, mint 75. Mi a fenének – kérdezem. Önbecsülés, meg foglalkoztatom az agyamat. Minimális ismerkedés: kiderül, hogy a lánya Németországba ment férjhez, nem engedi, hogy látogassa az unokáját. Kutya? A kutya az le se sz@r engem.

Pár perc alatt eljutunk oda, hogy én miért utálom az oroszokat? Meglepődtem, dehogy utálom, az orosz agressziót viszont elítélem. Erre jött a váratlan kérdés: Mondd, Andriskám, te buz& vagy? Mi van??, begurultam. Jaj, jaj, bocs, csak úgy szokott lenni, hogy aki utálja az oroszokat, az ilyen gender vagy LMBTQ is. Úgy látszik, te kilógsz a sorból – mondja.

Otthagytam, nagyon rossz kedvem volt. Élhetnénk békében, ehelyett… Panaszkodunk, hogy elmennek és nem jönnek haza a gyerekeink. Hát ezért, mert minket találnának itthon.