Kaptam titkos másolatban egy levelet Kiss Károlytól. (Kiss Károly nyugalmazott egyetemi tanár és nem mellesleg a nagyon vitális Utódaink jövője (ld főcím-kép) lelke és főszerkesztője.)
A levél egy általam nem ismert embernek szól, a tartalmával jelentős mértékben nem értek egyet, ezért visszaírtam emailben Károlynak. “az írás világos abban az értelemben, hogy „hülyék” az atlantisták. Viszont ott megbicsaklik, amikor az Orbánhoz ér. Mit akar Orbán a reálpolitikus, nincs kifejtve. Miért van az, hogy Orbán (pártja) egyetlen – nemhogy nagy, de még kis szélsőjobboldali párttal sem tud szövetségre lépni. Ha annyira anti-atlantista, akkor mit vár Trumptól, miért nem lép ki a NATO-ból, az EU-ból? Mit akar, mint egy tízmilliós ország miniszterelnöke? – az alapkérdések ezek.

Ifjúi hevületedben írtál még egy pár mondat, amivel nem értek egyet, csak például a nagyok felsorolása. Ezek tényleg nagyok voltak? Egy Schröder például? Willy Brandt, Kreisky, Palme meg nem?”
Postafordultával jött a válasz: “A kérdéseidre evidensek a válaszok.”
Az én válaszom erre: “Ha neked evidens válaszaid vannak azokra a kérdésekre, amikre a félvilág keresi a választ, akkor nagyon erős buborékban élsz. Jó állapot. “
És erre jött Kiss Károly váratlan levele: Andriskám! Hozzájárulok, hogy a D. Pistának a buborékból írt levelemet közzétedd a Vélemény fórumodon.
Barátsággal üdvözöllek KK.

Ezek után íme a levél:

Atlantisták korlátoltsága – levél egy régi barátnak

Kedves Pista,

az írásaidat nem olvasom, mert egyrészt nekem nem küldöd, másrészt azokat a lapokat sem olvasom, ahol megjelennek, harmadrészt Orbán-ellenes tirádákra nem fecsérelem az időm.
Viszont Áginak küldöd, és ő időnként beszámol arról, hogy miket írsz.

Annak idején az Intézetben én téged tartottalak a legeszesebbnek (nem csak én) a sok igen jófejű munkatársunk közül (Lévai Imre, Mizsei Kálmán, Láng Laci, Kiss Jutka, stb.) Én magamat nem soroltam közétek. Én elsősorban a széleskörű tájékozottságomat, az ítélőképességemet, a kreativitásomat tartom nagyra, tárgyilagosságban meg egyenesen verhetetlen vagyok. (Bástya elvtárssal szólva leginkább az álszerénységet szeretem magamban.)

Szóval, a lényegre térve, ti, atlantisták, leragadtatok a hidegháború korszakában. Az a kiinduló tételetek, hogy Amerika a világ legnagyobb demokráciája, és a demokráciák védelmezője, tehát Amerika bármit is csinál, fel kell sorakozni mögéje és Nyugat-Európa mögé.

1. Először is, téves a kiindulópont, az alaptétel. Amerika nem demokrácia, Amerikaplutokrácia. Még évtizedekkel ezelőtt, a Jockey-sorozatot nézve fennakadtam egy jeleneten: Jockey egy képviselőt úgy lehordott, mint egy pengősmalacot, amiért egy olyan indítványt támogatott, amely nem az ő érdeküket (az olajtermelőkét) szolgálta. Ugyanis „nem azért fizették”. Azóta változott a helyzet: nincs felső plafonja a képviselőjelöltek anyagi támogatásának. Márpedig olyanból nem lesz képviselő, aki nem szerepel kellő súllyal a médiában. Mi is a demokrácia? …. Márpedig ezek a képviselők a felhatalmazásukat nem a néptől kapják, a választás formális.

Ismered Robert Reich könyvét? Idemásolom Botos Katalinnak az Utódaink Jövőjében megjelent könyvismertetése előzetesét (2023/9. szám):
The System – Who Rigged It and How We Fix It
by Robert Reich, Alfred A Knopf, NY 2020
Demokrácia-e még Amerika?

„Miközben Amerika a demokrácia megtestesítőjeként tetszeleg, és világszerte pusztító háborúkat visel a demokráciák védelmének örvén, Robert Reich, Clinton elnök volt munkaügyi minisztere The Sysytem c. könyvében azt a kérdést teszi fel, hogy Demokrácia-e még egyáltalán Amerika? A választási rendszert a korlátlan kampányfinanszírozási lehetőségek torzítják el. A gazdaságban a részvényesek érdekei minden más érdeket háttérbe szorítanak, és ráadásul a saját részvények megvásárlásának lehetősége a részvények árának manipulációjára ad lehetőséget. Az anyagi egyenlőtlenségek az egekig szökkennek, nincs társadalompolitika, amely azt mérsékelné. A könyv kiábrándít abból az illúzióból – már akinek még van ilyen –, hogy Amerika példát mutat, merre kell haladnunk. (Botos Katalin könyvajánlata)

Botos Katalin: Demokrácia-e még Amerika?.pdf

Még megjegyzem, hogy Amerika a világ GDP-jének a 25 százalékát állítja elő, a katonai kiadásokban 36 százalékkal, a fegyverexportban pedig 42 százalékkal részesedik…

2. Nagyfokú korlátoltság kell ahhoz, hogy valaki ne lássa: az orosz-ukrán háború Amerika háborúja az oroszok ellen (amiben a szerencsétlen ukránok a balek szerepét játsszák). A SzU szétesése és a rendszerváltások idején a szovjetek/oroszok érthető és akceptálandó igénye volt, hogy Ukrajna ne legyen NATO tag, és ezt ígéretek és nemzetközi megállapodások sora támasztotta alá… (Most nem megyek bele a két ország közös történelmi múltjába.) Továbbá: Egy ország sem veszi jó néven, ha a határain túl élő nemzetrészeinek nem adják meg azalapvető nemzetiségi jogokat. Ha ez Magyarországgal történik meg, a diplomácián kívül nem nagyon van más eszközünk. De az atomnagyhatalom Oroszország is tétlenül nézze, hogy a határai mentén élő 8,5 millió orosz honfitársának nem adják meg az alapvető jogokat és üldözik őket? Reálpolitika is van a világon. Továbbá: elfogadhatatlan, hogy egy ország megtámadjon egy másik országot… És az miért fogadható el, hogy egy ország elnyomja a kisebbségeit?
3. A Nyugat degenerálódik. Én ezt már vagy húsz éve hajtogatom. A gender, a woke, a keresztényellenesség, a migránsok szabad beengedése, a hagyományos nyugati értékek éskultúra szétverése… Neked ez a példaképed? Meg hogy a párizsi olimpia megnyitóján három „drag queen” viszi a fáklyát? Nekem ugyan nem. Állítólag itt a demokrácia kiterjesztéséről van szó meg a másság elfogadásáról… De el kell olvasni azokat a pszichológiai szakvéleményeket, hogy mi történik azokkal a fiatalokkal, akik nemváltoztató műtéteket végeztetnek magukon. Meg végig kell gondolni, hogy mi történik azzal a társadalommal, amely felrúgja a család hagyományos intézményét; de már kezdenek látszani az eredmények.
   Miután elmentek a nagyok (Kohl, Schmidt, Schröder, Pompidou, Giscard d’Estaing, Mitterand, stb.) egy tudatlan alja népség vezeti Európát. Ezek műveletlen, analfabéta médiacelebek, akikből a pénzügyi hatalom által működtetett média csinált vezetőket (– mindennek a csúcsa Liz Truss volt!). Vagy jószándékú, de reálpolitikai érzék nélküli zöldek. Neked ezek a példaképeid? És ezek után kellene mennünk? Ezekhez kellene igazodnunk? Akiknek lassan-lassan csak sikerül összehozniuk egy világháborút… Inkább adjunk hálát a sorsnak, hogy maradt még talpon (akit a média és a pénzvilág még nem nyírt ki) egy-két tehetséges reálpolitikus is, és ezek egyike, sőt, fő alakja! – a magyar Orbán Viktor.

Pistám, Pistám, nagyfokú korlátoltság kell ahhoz, hogy valaki e zűrös és életveszélyes időkben Orbánban ne a józan észt és a kiutat, hanem a sorba be nem illeszkedő, „a nyugati értékekkel szembehelyezkedő” feltűnősködő krakélert lássa!

4. Még visszatérve a nagyhatalmi, világpolitikai konstellációkra. Amikor még létezett a kommunista világ – és ezek kemény diktatúrák voltak – Amerika és a Nyugat demokráciamissziója jogos volt. De a Szovjetunió és az európai kommunista országok átalakulása óta nincs kommunista veszély. És Kína is átalakult. Persze lehet mondani, hogy Oroszország autokrácia, Kína meg még mindig kommunista. De egy autokrácia nem egyenlő egy kommunista rendszerrel. A kommunizmus lényegéből fakadt a missziója, az erőszakos terjeszkedése. („… és nemzetközivé-é lesz, holna-apra a-a világ!”) De az autokráciákra ez nem jellemző. Az pedig, hogy Kína „kommunista” maradt, csupán azt jelenti, hogy a központi vezetés kézben tartja a folyamatokat, fontos területeken nem engedi sem a piaci spontaneitást, sem a pénztőke túlzott befolyását érvényesülni. Szóval perspektivikusan ezt akár még egy követendő modellnek is tekinthetjük… (Tudom, ez meredek kijelentés, de ha összevetjük az ellenpólusokkal: az amerikai plutokráciával és a nyugat-európai degeneráltsággal, és ha már választani kellene, akkor inkább legyen Kína!) – Bár itt van nekünk a sajátunk!

5. Az, hogy „ha most nem állítjuk meg az oroszokat, tovább fognak terjeszkedni”, nevetséges feltételezés. Már az egy Ukrajnába is majdnem beletörik a foguk. Továbbá: Ukrajnán kívül már csak Belorusszia és Moldava nem NATO-tag. Megtámadnának egy NATO-országot? Irreális feltételezés. Viszont megértem a volt balti szovjetköztársaságok félelmét, akik pl. önállóságukat visszanyerve nem adják meg az állampolgársági jogokat az ott élő oroszoknak – menjetek haza! jelszóval. Mint volt főállású szovjetológus állítom, hogy bár a balti államok elvesztették államiságukat a szovjet idők alatt, polgáraik nem szenvedtek diszkriminációt, normálisan élhettek (már ahogy lehetett egy szovjet-kommunista rendszerben), és – képzettebbek és kulturáltabbak lévén – magasabb színvonalon.

Hát így gondolkodunk mi most, Pistám, itthon Magyarországon, akik úgy véljük, hogy még megmaradt a józan ítélőképességünk.

Bp, 2024. május 29.

KK