Az orosz-ukrán háború kitörése után alapvetően minden jogilag elismert ukrán menekült kaphatott állami lakhatási támogatást. A támogatotti kört már tavaly szűkítette a kormány, emiatt jár a kiskorú menekültek csak egyik szülőjének a segítség.
Aztán június 28-án megjelent a Magyar Közlönyben egy újabb szigorítás, ami szerint augusztus 21-től csak „Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységeit” érintő területről érkezők lesznek jogosultak lakhatási támogatásra.
Szerdán (aug.21) mintegy százhúsz ukrán menekültet lakoltattak ki a Komárom-Esztergom vármegyei Kocs településen, ahol egészen mostanáig az állam által támogatott magánszálláson kaptak elhelyezést.
A buszmegállóban van egy kis árnyék, itt vannak nyolcvanan-százan, sok köztük a kicsi gyerek, és nagyon meleg van. Végül az éjszakát is ott töltötték.
A tegnapi Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter jelezte, hogy tud az esetről és, hogy Máltai Szeretetszolgálat gondoskodik az érintettekről, akik főleg nők és gyerekek és elmondásuk szerint nagyon szegények. Gulyás Gergely hozzátette, hogy az érintettek nem akartak dolgozni.

Felelevenítenék egy 2022.május 15.-ei esetet. Nem sokkal a háború kitörése után történt, teljes szimpátiánk az ukránok, és főleg a kárpát-aljai magyarok mellett volt. A kárpát-aljai magyarok, a magyarok!, sorsát a kormány több esetben ütőkártyaként használta.
Ezt a történetet akkor lejegyeztem, de csak néhány barátomnak mondtam el, mert tudtam, hogy sokan félreértenék (és nagyon sokan szívesen félreértenék), pedig csak egy megtörtént eset szó szerinti leírásáról van szó. Íme:

“Megyek befelé a városba a 104-es busszal, amikor a középső ajtónál felszáll egy csomó cigány, nő férfi, apróságok. A vezető megnyomja a gombot, ami bemondatja a hangosbeszélővel, hogy „Ezen a járaton felszállás az első ajtónál, kérjük a jegyeket a vezetőnek bemutatni!”
A busz nem indul, mire rájönnek, hogy ez miattuk van. Előre kiabálja az egyik nő, hogy ‘Ukránok vagyunk’.
– De papírjuk az van, nem – mondja a vezető. Előre kecmeregnek néhányan közülük és bemutatják a papírjukat.
Közben megnézem a csapatot. Cigányok, de kicsit másabbak, mint a milyeink – máshogy vannak öltözve, a színük is egy kicsit sötétebb. Viszont a négy hat év alatti kicsi ugyanolyan aranyos, és az egész csapat ugyanolyan hangos.
Zeng a busz! Egy 40 körüli férfi közli a busszal: „Megyünk a Nyugatiba, megyünk haza, 54 ezer forintot adtak 10 napra. Ennyiért maradjak itt? Na, ne!”
Örülök, hogy a buszban senki nem reagált semmit.”

Csikvári F. András
2024.08.23