Azt kérdezed, hogy miért mentünk megint Japánba? Mert szeretem Japánt és Kriszti, a feleségem is szereti.

Először is van egy régi barátságom Japánnal. Még Budapesten laktunk, én közvetítettem nekik a Kodály-módszert, (80-as évek első fele), sok zenei és főleg zeneiskolai japán csoportot vezettem , akik a Kodály-módszer átvételét tanulmányozták- bejártuk a magyar zeneiskolákat. Én akkor tanár is voltam meg idegenvezető is meg (igaz csapnivaló), de vizsgázott zenész is, (a Pódium nevű jazz-rock együttes vezetője), rám jutott a feladat. Az egyik ilyen csoportot a japán oktatási miniszter vezette, és igazi barátom lett a Kyoto-i szimfonikusok fiatal karmestere. Őket később többször meglátogattam és náluk is laktam.

Később a Niigata prefektúra kattant rá a programra, és velük dolgoztam sokat otthon. Utána meghívtak Niigata városába hivatalos látogatásra. Itt egyébként 35 évvel később megint megfordultam.

Meghívásukra még a szocialista Magyarországról kétszer jutottam ki (saját költségen, transz-Szibériai útvonalon+hajóval Japánba). Egyszer, 84-ben Hawaiiról repültem Tokióba, világkörüli utam során, ami életre szóló élmény volt.

Aztán disszidáltunk a 80-as években, és a sors úgy hozta, hogy az általam alapított és vezetett (akkor már világszerte dolgozó) nemzetközi urbanisztikai intézet – a 90-es években, az önkormányzati pénzügyekben elért hírnevűnk alapján – nagyon megtetszett a Japan Local Government Center-nek, akikkel kötöttünk egy partnerséget, és irodát nyitottak a mi irodánkon belül, a torontói Városházán.

Ezután vagy 20 évig évente minimum egyszer elmentem Japánba, előadni JLGC éves konferenciáján. Így bejártam Japánt többszörösen, és szakmailag is sokat láttam, tanultam.

Addigra már vagy száz országban jártam szakmai ügyekben, így hasonlítani és viszonyítani tudtam ennek a különleges helynek az értékeit. Otthon érzem ott magam, beleszerettem.

Hogy miért? Úgy érzem magam ott, mint egy nagyon furcsa helyen, de mégis otthon. Jó, én Kanadában is otthon érzem magam, de az egészen más. Japánban úgy érzem, hogy a civilizációt valami egészen különös fokra fejlesztették, olyan értékrend alapján, ami talán csak az ősi társadalmakban volt tízezer évekkel ezelőtt megtalálható. Így értek el olyan harmonikus életet, ami normális ésszel egy 33 milliós városban elképzelhetetlen.

Csak például: a mostani látogatásunkkor – egy hónap alatt – nem láttunk forgalmi dugót, a világ legnagyobb városában. (De a 22 milliós Osakában sem). Nem láttunk egyetlen eldobott szemetet, pedig szemétládák, kukák sincsenek sehol (viszik magukkal egész nap). Az öregek iránti tisztelet és törődés legendás.  A pontosság gyakorlatilag stress-mentessé teszi az igen hektikus napokat. (Mi most is sokszor bejártuk a fél országot egyetlen nap alatt, tavaly is, meg előtte sokszor. Gondolj bele, ha otthon – vagy bővebb Európában – kellene egy nap 8 vonaton ülnöd, tehát oda és vissza is háromszor átszállnod – ott mindez másodpercre pontosan történik. Közben mindenhol van budi, olyan higiéniával, és ingyenesen, amit Európában elképzelni sem lehet). Ilyen bonyolult utakat máshol nemigen lehetne megcsinálni, csak több nap alatt.

Például kikötöttünk az óriási tengerjáróval Osakában és mivel Osakában voltunk az elmúlt években többször is, most Kyoto mellett egy bambusz erdőt akartunk megnézni. A hajótól mész egy metróval, onnan a JR (japán vasutak)- vel az Osakai fő állomásra, majd onnan a szuper expresszel 12 perc alatt a 60 km-re levő Kyoto fő állomásán vagy, ahonnan újabb helyi vonattal mész ki egy kisvárosba, ahonnan majd egy óra gyalog (vagy taxival) a bambusz erdő. Azután ugyan ez vissza, izgulás nélkül, hogy nem fogod lekésni a hajót, ami este 7- kor indult tovább.

Az ilyesmi benyomások minden eleméről hosszú esszéket lehetne írni.

Összesen Japánban eltöltöttem legalább egy fél évet, 40 év alatt kb 32 út során. Ezalatt soha semmi nem késett, a Shinkansen másodperc pontossággal indul  (sőt érkezik is J).

Pár szót a többiekről is.

Majd 15 évet dolgoztunk (az urbanisztika vezetőjeként) a Fülöp-szigeteken, de hosszú éveket Thaiföldön is, meg sok más országban, Indiától Malaysiáig,  Vietnámtól Indonéziáig. Az élmény, hogy olyan városokban  (regionális központokban), ahol havonta jártam évtizedekig, mint HK vagy Bangkok és ugyanúgy kiismerem magam mint Torontóban, az egy nagyon jó érzés. Általában is lehet mondani, hogy minden országban, meg Kínában is, megvan az, amit igazán szeretni lehet. Nálam azonban egyik sem veszi fel a versenyt Japánnal, bár több ország (Korea, Taiwan) beérték Japánt GDP- ben. A kultúrájuk viszont egyelőre nincs közelében sem a japánénak.

Valahogy nagyon jó érzés, hogy teljesen különböző kultúrákban az ember otthon érzi magát. Hogy kiismered magad a ránézésre totál káosz tokiói metróban, meg ilyenek.

Kizárásos alapon is, ez van. Afrika kiesik, nem érzem magam biztonságban, és a munkád kidobott idő, tanulni nem akarnak, ha meg adsz nekik valamit (pl teljes computer rendszert az etióp jóléti minisztériumnak,) pár hónappal később az épület mögött homokkal félig befedve találod meg őket, kidobálva, tönkremenve.  Meg hogy Cameronban a sofőrömnek négy kecskét kellett, hogy vegyek, mert ennyi hiányzott neki, hogy a leendő feleségét megvásárolja annak a szüleitől. Ez nem az én világom.

Sem Latin-Amerika, ahol a Cali polgármesterével csak úgy tudtunk végigmenni a városon, hogy elől is hátul is álig felfegyverzett, gépfegyveres katonák ültek a kocsin. Vagy Hondurasban minden szakemberem egy hét után felmondott, mert egyetlen éjszaka sem tudtunk aludni az állandó gépfegyver ropogástól , a szemben lévő hegyekben. Az ilyen helyekre hiába öntesz akármennyi pénzt, semmi haszna.  Brazíliában meg nem tudod elővenni a telefonodat, mert tuti, hogy kikapják a kezedből és annyi.

Ide minek menjünk.

Még egy megjegyzés, ezen az úton csak egy napot voltunk Koreában, de tavaly és sokszor korábban jóval több időt töltöttünk ott. Amit ez az ország véghezvitt, az igazán csodálatos.  A 60-as években még fejletlenebb volt, mint az akkori Mo. Ma a GDP-je tízszerese Magyarországénak (5-szörös lakossággal).  Nem beszélve Észak-Koreához hasonlítani sem lehet (Északon is voltam háromszor).

Közös mindegyikben, hogy haldoklik ez is, az is. Japán is, Kína is, Korea is, Magyarország is.  Kína lakossága megfeleződik 2100-ra. Japán lakossága 800 ezerrel csökken évente. 2100-ra 75 millióan lesznek Japánban, a mostani 120 millióból.

Frank Tibor
matematikus, közgazdász, üzletember
Vancouver, Canada
2024.10.18