Egy évvel ezelőtt, május 20-án jelent meg az első cikkünk és vele párhuzamosan a Facebook-on is megjelentünk. Az eredeti elképzelésünk Sas Tiborral az volt, hogy ide bárki megírhatja a véleményét, vitákat rendezünk kulturált formában.

Ebből semmi nem jött össze. (Vita egyáltalán nem volt és csak húsz körül van a szerzők száma. Innen is mindenkinek köszönöm.)

Az összes cikkünk elött ott van, hogy (Minden cikkíró önálló, saját véleményt fogalmaz meg. – A Szerkesztőség.) Az alábbiakra ez különösen igaz.

Hamar kiderült, hogy nekünk kell sok cikket írni, ha azt akarjuk, hogy folyamatosan friss írásokat kínáljunk. Valószínűleg pont itt van bökkenő, hogy nem tudtunk nagy olvasó tábort toborozni. Úgy tűnik három dologhoz nem értünk igazán: érdekes dolgokról érdekesen írni és ahhoz jó marketinget adni. (A többi jól megy…)

Az egész újság szinte azonnal elindult egy erősen ballibsi irányba, ráadásul elég sok elméletieskedéssel. Ez önmagában is rendkivűl korlátozza az olvasótábort.

Nagyon ritka az a nap, amikor 100 fölé megy az olvasók száma, ez általában akkor van, amikor Frank Tibor Kanadából ír valamit. Egyszer volt 700 olvasó (szerintem valami tévedés miatt), normál hétvégeken 50 körül van.

Visszajelzés alig jön. Néha ez elszomorít. Különösen akkor, amikor az ember úgy érzi, hogy valami lényegeset – és jól írt meg.

Egy pár szót magamról és az írásról. Ha ilyen sokat írsz – a statisztika szerint állítólag 220 kisebb-nagyobb cikket írtam az elmúlt évben -, akkor az csak úgy megy, ha egy pár dolgot megpróbálsz betartani. Én ilyen szabályokat állítottam fel magamnak:
– mindenekelőtt tisztázni, hogy mit akarsz mondani (mi a lényeg)
– röviden
– ha lehet az elejéhez térjen vissza a cikk vége, bármennyit is kacskaringózik is közben a szöveg
– nagyon óvatosan általánosítással. Egy-egy embert (esetleg és tudatosan) megsérthetek
– írás közben sose gondolj arra, hogy ki mit fog szólni, azt írd, ami jön – de utána lektoráld magad. (Én hajlamos vagyok a cinizmusra, ezt nagyon sokan rosszul veszik, már magamat is szoktam visszafogni.)
– színvonal: egy általad elképzelt színvonal alatt ne írjál

Van egy nagyon nehéz pont: vajon igazam van-e? Szerencsére van a baráti körömben egy pár nagyon okos ember, akik erősen más nézeteket vallanak és szét tudják szedni azt, amit írtam. Szeretem és tisztelem őket, de az alakult ki bennem, hogy ők más szögből – ami más neveltetést, alapélményeket jelent – nézik a dolgokat. Beszélgetünk és tudom, hogy hatnak rám, finomodnak (változnak) is a nézeteim általuk. Amiben bízok, hogy én is tudok nekik olyat mondani, amit nemcsak megfontolnak, hanem be is épül az ő nézeteikbe.
Amire kifejezetten büszke vagyok, hogy egyetlen olyan cikk sincs a 220-ban, amit sajnálnék, hogy megírtam, vagy azt gondolnám, hogy hű ezt nagyon rosszul írtam meg.

Amiben viszont nagyon megváltoztam ez alatt az egy év alatt, hogy nem kell mindenkit megérteni és nem kell mindenkit (minden véleményt) tolerálni. Sose szerettem az egyrészt-másrészt véleményeket, de még ennél is határozottabbnak kell lenni bizonyos esetekben. Vörös vonalakat nem lehet átlépni, sőt már akkor le kell állítani az illetőt, amikor az láthatóan arra készül.

Maradva a rövidségnél: a Vélemény.online nem szenvedte el a csecsemőhalált, de annyira minimális a visszajelzés, és valószínűleg a leírtak hatása is nagyon kicsi, hogy erősen fontolgatom, hogy ennyi munkát érdemes-e beleölnöm ebbe a kis újságba. (Mert annak van hátulütője is. Az emberiség rengeteg alapvető problémájára szinte itt van a nyelvem hegyén a megoldás, de nem érek rá…Hű, de magas labdát adtam fel, ezt az utolsó mondatot még átgondolom.)

Csikvári F. András
2025.05.20