Pár napja véletlenül összeakadtam néhány régi ismerőssel. Ahogy ilyenkor lenni szokott, gyorsan előkerültek a régi történetek, és mivel éppen a „nagy karácsonyi” forralt bor- és puncsidőszak kellős közepén járunk, megkóstoltuk az idei puncstermést is. Én most is az alkoholmentes „álpuncsot” választottam – ugyan nem volt benne egy csepp alkohol sem, de annál jobban esett a hideg estében.

A beszélgetés lassan, szinte magától csúszott át a politikába. Szó esett a „félnótás, buta és nagyon hiú emberről”, majd hamar felmerült az is, mit fog Trump az amerikai demokráciával kezdeni most, hogy ismét hatalomban van, és láthatóan kevés tisztelete van azok iránt az intézmények iránt, amelyekre egy demokráciának támaszkodnia kellene.

Innen egyenes út vezetett Putyinhoz és Ukrajnához. Egyik ismerősöm – aki újságíróként hosszú éveket dolgozott Oroszországban – elmesélte, hogyan éltek akkoriban a vidéki emberek. Szűkszavú, de kemény mondatokban idézte fel azt a közeget, ahol az emberek rég leszoktak arról, hogy túl hangosan tegyenek fel kérdéseket.
Majd hozzáfűzte:

-Tudjátok, Hitler és Sztálin között volt néhány alapvető különbség. Hitler németül beszélt, Sztálin oroszul – igaz, elég rosszul. Hitlernek koncentrációs tábora volt, Sztálinnak kényszermunkatáborai, ahol milliók pusztultak el. A népesség meg félt. Mindig félt.

Ekkor csend lett. Mindannyian kortyoltunk egyet a puncsból, ki alkoholosból, ki álpuncsból. A csendben egy másik ismerős halkan hozzátette:

-És most Putyin halad ugyanazon a sztálini úton.

És valóban: a mai Oroszországban már nem pusztán elnyomásról, hanem nyílt terrorról beszélhetünk. Emberek kerülnek hosszú évekre börtönbe, ha nyíltan kritizálják a jelenlegi, embertelen, fasiszta jellegű orosz diktatúrát. Elég egy transzparens, egy bátor mondat, egy online bejegyzés, vagy akár csak annyi, hogy valaki kimondja: a háború igazságtalan, a rendszer embertelen. A hatalom nem tűri az eltérő hangot. A félelem ma is ugyanúgy belengi a mindennapokat, mint a sztálini időkben – csak most modern eszközökkel, digitális láncokkal, kifinomultabb fenyegetésekkel tartják kordában az embereket.

-Az is igen jól látható, hogy Orbán Viktor a volt KGB-s Putyin zsebében motoszkál, és örömmel szedi be ennek a kapcsolatnak az anyagi hasznát. Közben Magyarországot lassan a Kremlhez csatolja – morgott az egyik barátom. Majd halkan hozzátette: -Szomorú igazság ez, sajnos.

Ott álltunk a puncsos bögrével a kezünkben, a karácsonyi fények között, és egyszerre lett világos, mennyire ismerős ez a logika a történelemből. A diktatúrák mindig ugyanúgy lélegeznek: előbb suttogva üldözik a másságot, aztán harsányan, nyíltan teszik. És közben az ember lassan ráébred, hogy amit egyszer már látott a múlt árnyékaiban, az újra visszatér a jelenben is.

Aszalós Sándor
2025. 12. 04.