Nem véletlenül. Magyarországon az elmúlt száz év történetében újra és újra visszatérő mintázat, hogy a hatalom birtokosai tetteik következményei nélkül távozhattak. Rendszerek jöttek és mentek, de valódi felelősségre vonás ritkán történt.

Miért kulcskérdés az elszámoltatás?

Az elszámoltatás hiánya nem csupán politikai probléma. Mélyen beépült a társadalmi működésbe. Kialakult az a kollektív tapasztalat, hogy „úgysem lesz következménye” a bűnöknek. Ez a hozzáállás pedig hosszú távon aláássa a jogállamot, a közbizalmat és végső soron magát a társadalmi együttműködést is.

Az 1989-es rendszerváltás után sokan számítottak arra, hogy a korábbi rendszer működtetői felelősségre lesznek vonva. Ez azonban nem történt meg. A politikai kompromisszumok, az átmenet békés jellege és a stabilitás iránti igény felülírta az elszámoltatást. Ennek következményei évtizedeken át hatottak.

2026-ban a helyzet más. A társadalom jelentős része nemcsak változást akar, hanem következményeket is. Ugyanakkor az is világos: az elszámoltatás csak akkor lehet legitim és fenntartható, ha nem politikai bosszúként, hanem jogállami folyamatként valósul meg.

A NER működése: egy rendszer, nem elszigetelt ügyek

Ahhoz, hogy megértsük az elszámoltatás szükségességét, nem elegendő egyedi botrányokat vagy konkrét ügyeket vizsgálni. A 2010 után kialakult rendszer – amelyet köznyelven NER-ként emlegetünk – nem egyszerűen hibás döntések sorozata volt., hanem egy olyan működési modell, amelyben bizonyos torzulások rendszerszinten jelentek meg.

A gazdaságban ez elsősorban az erőforrások koncentrációjában és a verseny torzulásában volt megfigyelhető. Egyre több olyan eset került felszínre, ahol közpénzek felhasználása nem átlátható módon történt, és ahol a piaci szereplők közötti verseny nem tisztán gazdasági alapon dőlt el.

Az intézményi működésben a központosítás erősödése volt a meghatározó. A döntéshozatal egyre szűkebb körben koncentrálódott, miközben a visszacsatolási mechanizmusok – amelyek egy rendszer önkorrekcióját biztosítják – gyengültek. Ez hosszú távon azt eredményezte, hogy a hibák nem korrigálódtak, hanem halmozódtak.

A társadalmi szinten ez a folyamat a közbizalom csökkenésében, a kivándorlás növekedésében és a közszolgáltatások minőségének romlásában jelent meg. Ezek nem látványos, egyetlen eseményhez köthető problémák, hanem lassú, de mély hatású változások.

Károk és következmények: kiket és hogyan érintett a rendszer?

A NER működésének hatása nem egyenletesen oszlott meg a társadalomban. Voltak csoportok, amelyek közvetlenül, mások közvetve tapasztalták meg a következményeket.

Az oktatási rendszer átalakítása és centralizálása például hosszú távon érintette a pedagógusokat, a diákokat és a családokat. A tanári bérek elmaradása, a túlterheltség és az intézményi autonómia csökkenése egyaránt hozzájárult a rendszer feszültségeihez.

Az egészségügyben a kapacitáshiány, a várólisták növekedése és az orvoshiány egyre inkább a magánellátás felé terelte a betegeket. Ez a folyamat különösen az alacsonyabb jövedelmű csoportokat érintette hátrányosan.

A kultúra és művészeti szektor dolgozói számára a finanszírozás centralizálása és az intézményi függőség erősödése jelentett kihívást. A roma és más nemzetiségi közösségek esetében a társadalmi mobilitás korlátozottsága maradt tartós probléma.

A rokkantak és tartós betegek, valamint az őket gondozó ápolók helyzete szintén nehezedett, részben az ellátórendszer átalakítása, részben az erőforrások szűkössége miatt. A fegyveres testületek dolgozói pedig a szolgálati feltételek és juttatások változásait érzékelték.

Ezek a hatások külön-külön kezelhető problémák lehettek volna. Együtt azonban egy olyan rendszerszintű állapotot hoztak létre, amelyben egyre több csoport érezte úgy, hogy a rendszer nem az ő érdekeit szolgálja.

A „puha” eszközök: megosztás, félelem és kontroll

A rendszer működése nem csak gazdasági és intézményi szinten volt értelmezhető. Legalább ilyen fontos volt a kommunikáció és a társadalmi tér alakítása.

A politikai kommunikációban egyre gyakrabban jelentek meg olyan elemek, amelyek a konfliktusokra, a külső fenyegetésekre és az ellenségképek kialakítására építettek. Ez a fajta retorika hosszú távon hozzájárult a társadalom megosztottságához.

A „mi és ők” logika erősödése nemcsak politikai törésvonalakat mélyített, hanem a társadalmi együttműködést is gyengítette. A bizalom csökkenése pedig visszahatott a rendszer egészének működésére.

A megfélemlítés nem feltétlenül nyílt formában jelent meg. Sok esetben elegendő volt a gazdasági függés, a bizonytalan jogi környezet vagy a következményektől való félelem ahhoz, hogy a kritikus hangok visszafogottabbá váljanak.

A pánikkeltés és a félelemalapú kommunikáció szintén fontos szerepet játszott. Válsághelyzetek – legyen szó migrációról, járványról vagy nemzetközi konfliktusokról – gyakran olyan módon jelentek meg a nyilvánosságban, amely erős érzelmi reakciókat váltott ki.

Ez a működés nem feltétlenül illegális, de hosszú távon torzítja a társadalmi percepciót, és gyengíti a racionális döntéshozatalt.

A jogsértések rendszerszintje: nem csak normák, hanem szabályok sérültek

Az előző fejezetekben arról volt szó, hogy a rendszer működése miként sértette a társadalmi igazságérzetet, a közmorált és a „józan működés” elvárásait. Van azonban egy ennél keményebb, objektívebb szint is: nem csak értékek sérültek hanem konkrét jogszabályok is

Ez azért kulcsfontosságú, mert itt már nem vélemények ütköznek, hanem jogi következmények jelennek meg. Ennek egyik leglátványosabb jele az volt, hogy az Európai Unió 2022-től kezdve jelentős forrásokat fagyasztott be Magyarország számára.

Ez nem politikai gesztus volt,  hanem jogi reakció egy rendszerszintű problémára.

Nemzetközi jogi kötelezettségek megsértése

Magyarország nem elszigetelt állam. Tagja több nemzetközi szervezetnek, és számos egyezményt írt alá, amelyek kötelező érvényűek.

Ide tartoznak például:

• emberi jogi egyezmények
• korrupcióellenes nemzetközi megállapodások
• igazságszolgáltatás függetlenségét biztosító normák

Ezek nem „ajánlások”, hanem vállalt kötelezettségek. A problémák ott kezdődtek, amikor a belső működés egyre inkább eltért ezektől az elvektől. Nem egyetlen ügyben, hanem mintázatszerűen.

Például:

• a bíróságok függetlenségével kapcsolatos aggályok
• a korrupció elleni fellépés hatékonyságának kérdése
• a közpénzek átláthatóságának hiánya

Ezek mind olyan területek, ahol a nemzetközi normák és a hazai gyakorlat között egyre nagyobb lett a távolság.

EU-s jog és a „jogállamisági feltételrendszer”

Az Európai Unióhoz való csatlakozás nemcsak gazdasági előnyöket jelent, hanem kötelezettségeket is.

Az egyik legfontosabb ezek közül: a jogállamiság elve

Ez nem egy politikai jelszó, hanem konkrét működési feltételek összessége:

• független igazságszolgáltatás
• korrupció elleni hatékony fellépés
• átlátható közpénzfelhasználás
• kiszámítható jogi környezet

Az EU 2020 után egy új eszközt vezetett be:  a jogállamisági feltételrendszert. Ez kimondja: ha egy tagállamban a jogállamiság sérül, és ez veszélyezteti az uniós pénzek felhasználását, akkor a források visszatarthatók.

Ez történt Magyarország esetében.

Mi vezetett a pénzek befagyasztásához?

A döntés nem egyetlen esemény miatt született, hanem egy hosszabb folyamat eredményeként.

Az Európai Bizottság több területen azonosított problémákat:

• közbeszerzések átláthatósága
• korrupciós kockázatok
• ügyészségi függetlenség kérdése
• politikai befolyás az intézmények felett

Ezek együttesen azt a következtetést eredményezték, hogy nincs elég garancia arra, hogy az EU-s pénzeket szabályosan használják fel. Ennek következménye: több ezer milliárd forintnyi támogatás került felfüggesztésre vagy feltételekhez kötésre.

A paradoxon: saját törvények megsértése

A helyzet egyik legérdekesebb és legproblematikusabb eleme, hogy nem csak nemzetközi vagy EU-s normák sérültek, hanem sok esetben a magyar jogszabályok szelleme vagy gyakorlati érvényesülése is. Papíron ugyanis:

• Magyarországon van korrupcióellenes szabályozás
• létezik közbeszerzési törvény
• működik ügyészség és bírósági rendszer

A probléma nem feltétlenül a törvények hiánya volt, hanem azok alkalmazása. Ez a jelenség az, amikor a jog létezik, de nem működik egyformán minden szereplőre. Ez hosszú távon a jogbiztonság egyik legsúlyosabb sérülése.

Miért reagált az EU ilyen erősen?

Fontos megérteni, hogy az EU nem „büntetni akart”, hanem védeni saját rendszerét. Az uniós költségvetés közös pénz. Ha egy tagállamban nem biztosított a szabályos felhasználás, az nemcsak helyi probléma, hanem az egész közösséget érinti. Ezért a reakció logikája a következő volt: nem politikai nyomásgyakorlás, hanem kockázatkezelés.  Ha nincs garancia a szabályos működésre, akkor ebből következően nincs pénz sem.

A következmények Magyarországon

A források befagyasztása nem elméleti kérdés volt, hanem konkrét hatásai voltak:

• beruházások csúszása vagy elmaradása
• költségvetési nyomás növekedése
• gazdasági növekedés lassulása

Ez a hatás végső soron a teljes társadalmat érintette. Ez az a pont, ahol a jogi probléma gazdasági problémává válik,  majd társadalmi problémává eszkalálódik.

Mit jelent ez az elszámoltatás szempontjából?

Ha egy rendszer nemzetközi kötelezettségeket sért, EU-s szabályokat nem tart be, saját jogszabályait nem alkalmazza megfelelően, akkor  az elszámoltatás nem politikai kérdés,  hanem jogi szükségszerűség.

Ez az a pont, ahol a narratíva megváltozik. Nem arról van szó, hogy „valaki szerint rosszul működött a rendszer”, hanem arról, hogy a működés mérhetően és bizonyíthatóan eltért a vállalt szabályoktól.

Visszatérés a jogállamhoz

A 2026 utáni egyik legnagyobb feladat nem az, hogy új törvényeket írjanak, hanem az, hogy a meglévők működni kezdjenek.

Ez jelenti:

• az intézmények függetlenségének helyreállítását
• a jog egyenlő alkalmazását
• az átláthatóság biztosítását

és végső soron annak a helyzetnek a megszüntetését, ahol a szabályok léteznek, de nem mindenki számára egyformán. Vissza kell állítani a demokráciát. Ha ez sikerül, akkor az elszámoltatás nem lezár egy korszakot,  hanem megalapoz egy újat. Ha nem, akkor a probléma újratermelődik.

Elszámoltatás vagy politikai bosszú?

Az elszámoltatás kérdésében az egyik legnagyobb kihívás a határvonal meghúzása. Hol ér véget a jogállami felelősségre vonás, és hol kezdődik a politikai megtorlás?

Ez nem elméleti kérdés. A történelem számos példát mutat arra, amikor az elszámoltatás jelszava alatt valójában politikai tisztogatás zajlott.

A 2026 utáni helyzetben ezért kulcsfontosságú, hogy a folyamat:

• átlátható legyen
• jogi alapokon nyugodjon
• független intézmények végezzék

Magyar Péter és az általa képviselt program hangsúlyozza, hogy az elszámoltatás nem politikai döntések sorozata lesz, hanem a jogállam helyreállításának része. Ez azt jelenti, hogy a konkrét ügyek kivizsgálását és az esetleges felelősségre vonást az igazságszolgáltatás végzi, nem a politika.

Hogyan történhet meg az elszámoltatás jogállami módon?

A jogállami elszámoltatás több lépésből áll. Először is szükség van az intézményi keretek megerősítésére. Független ügyészség, autonóm bíróságok és átlátható hatósági működés nélkül nincs hiteles folyamat.

Fontos elem lehet a nemzetközi együttműködés is. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás például lehetőséget adhat olyan ügyek kivizsgálására, amelyek határokon átnyúló jellegűek.

A vizsgálóbizottságok szerepe szintén jelentős lehet, különösen az átláthatóság biztosításában. Ezek azonban csak akkor működnek jól, ha nem politikai színpadként, hanem tényfeltáró eszközként működnek.

Vagyonvisszaszerzés: lehetőség vagy illúzió?

Az elszámoltatás egyik legkézzelfoghatóbb eleme a vagyonvisszaszerzés. A kérdés egyszerűnek tűnik: ha közpénzek jogtalanul kerültek magánkézbe, vissza kell szerezni őket.

A gyakorlat azonban ennél bonyolultabb. A vagyonok gyakran összetett struktúrákban, céghálókon keresztül jelennek meg, sokszor nemzetközi kapcsolatokkal. Ezért a visszaszerzéshez nemcsak hazai, hanem nemzetközi jogi eszközökre is szükség van.

A TISZA programokban megjelenik a vagyonkataszter létrehozásának gondolata, amely átfogó képet adhat a felhalmozott vagyonokról. Emellett egy külön erre szakosodott intézmény – például vagyonvisszaszerzési hivatal – is szerepet kaphat. Fontos azonban, hogy a folyamat jogszerű legyen. A tulajdonhoz való jog alapvető jog, amelyet még elszámoltatás esetén is tiszteletben kell tartani. Ez azt jelenti, hogy csak jogilag bizonyított esetekben kerülhet sor vagyonelvonásra.

Mi történik az elszámoltatás után?

Az elszámoltatás nem cél, hanem eszköz. Ha önmagában áll, könnyen válhat politikai ciklusok részévé, anélkül, hogy valódi változást hozna. A valódi kérdés az, hogy a folyamat után létrejön-e egy olyan rendszer, amely képes a hibák korai felismerésére, rendelkezik működő visszacsatolási mechanizmusokkal és biztosítja a jogbiztonságot és az átláthatóságot. Ha ezek nem valósulnak meg, akkor a történelem könnyen ismétli önmagát.

A legfontosabb kérdés

A 2026-os rendszerváltás tehát nemcsak politikai, hanem rendszerszintű változás lehetősége is.

A kérdés nem az, hogy lesz-e elszámoltatás, hanem az, hogy lesz-e következménye végre bárminek Magyarországon. Ez a kérdés túlmutat egy kormányon, egy rendszeren vagy egy politikai oldalon. Ez a kérdés a jogállam működéséről, a társadalmi bizalomról és a jövőbeli stabilitásról szól.

Ha erre a kérdésre igen a válasz, akkor a 2026-os változás valóban rendszerváltás volt. Ha nem, akkor csak egy újabb ciklus kezdete.

Forrás: Rendszerváltás