Van egy kiváló újság, a Vélemény.online, ahol most két cikk is megjelent, a társadalmi igazságosság kérdését feszegetve. Aszalós Sándor cikke aggódik a magyar társadalom állapotáért és az egyik oka ennek, hogy a magyar politikában eltűnőben az igazságosság. Ez a cikk 24-szer említi az igazságos szót. Ezzel szemben Sas Tibor átfogó elméleti cikke csak egyszer, akkor is annak az ellentétét, az igazságtalanságot említi, ami felrobbanthatja a társadalmat.

Kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e az igazságosságot behozni a társadalmi kategóriák közé? Egyáltalán létezik-e igazságosság. Amellett fogok érvelni, hogy igen, érdemes.

Az tény, hogy az igazságosság hely és főleg idő (történelem) függő.
Kr előtt 1776 körül Babilonban ha valaki megölte valaki másnak a lányát, büntetésből kivégezték az ő lányát. Még a régi görögök is bizonyos értelemben tárgynak tekintették a gyereket. A rómaiak a rabszolgákat már emberként kezelték, sőt a rabszolgasorsból fel is lehetett szabadulni. A kereszténység pedig egyenesen kimondta, hogy minden ember egyenlő, bár ez alatt a rövid földi lét alatt ez nem érvényesül – ezt a kis időt ki kell bírni.
Mindezek ellenére hosszú út vezetett oda míg kimondtuk, hogy minden embernek egyenlőek a jogaik.
A jog persze nem az igazság, elég ha Hararit idézem: “Bárki akinek volt már dolga adóhatósággal, az oktatási rendszerrel vagy bármilyen összetett bürokráciával, tudja, hogy az igazság csekély jelentőséggel bír. Sokkal fontosabb, mi van az adatlapunkra írva.” (Harari Homo Deus 146. oldal)

Tehát a kérdés, hogy érdemes-e igazságosságról beszélni? Egy gondolat kísérletet ajánlanék, aminek az eredményeként azt mondhatjuk, hogy igen. (Valószínű, hogy még a matematikusok is elfogadnák ezt az eljárást és eredményt.)
Kérjünk meg pár száz felnőtt embert, mondjuk itt Európában, hogy vegyen részt egy “életjátékban”. Kisorsolunk neki néhány induló paramétert: milyen gazdag családba született, férfi vagy nő, helyileg hova (falu, kisváros, nagyváros), és van-e valamilyen handicapje (egészségügyi vagy akár, hogy valamilyen kisebbségbe született). Annyi engedmény adunk a játékosoknak, hogy a játék megkezdése előtt mindenki írja le, hogy milyen feltételekkel venne részt a játékban. Itt nem a sorsolás eredményének a módosításáról van szó, hanem hogy a kisorsolt “karaktere” elfogadható helyzetből induljon.
Amikor a leendő versenyzők leülnek a feltételeiket összeírni, több mint a valószínű, hogy abból indulnak ki, hogy bármit dob a sorsolás, legyen esélyük az előre jutásra, a jó életre.
Tulajdonképpen ez a pár száz ember megfogalmaz nekünk egy elképzelést arról, hogy mi a társadalmi igazságosság. (Valószínű, hogy az USA-ban nem teljesen azonos eredmény jönne ki. Az igazságosság kultúra függő.)

John Rawls 1974-ben kidolgozott nagyhatású elmélete (A Theory of Justice) ezt úgy fogalmazta meg, hogy olyan társadalmi rendet kell elfogadnunk, ahol a megállapodás egymással helyet cserélve is elfogadható lesz mindkét félnek.
Rawls két alapelvet mond ki.
Az egyik szerint mindenki a létező legtöbb szabadságot akarná biztosítani magának, éppen annyit, amennyi még a másik szabadságait nem korlátozza. (Ez tulajdonképpen maga a klasszikus liberális szabadság elv.)
A második alapelv szerint olyan társadalmat kell létrehozni, amely a születés lottójától függetlenül esélyt teremt mindenkinek a boldogulásra. Ennek az alapelvnek a végig gondolása viszont nagyon messzire vezet. Ez az elv elvi hozzáférést jelent mindenkinek a megfelelő oktatáshoz. A saját eszére, tehetségére van bízva, hogy függetlenül attól, hogy milyen nemű, hova született,stb. mennyire jut előre.
Rawls elmélete alapjában a szabadság és az egyenlőség alapelveit szem előtt tartva élhető és igazságos alternatívát kínál az elnyomó szovjet rendszerrel és az igazságtalan szabadpiaci kapitalizmussal szemben.

Nagy kérdés, mert a fentiekből nem következik automatikusan, hogy hogyan kezelendő a szegénység.
Rawls amerikai és liberális, rossz néven venné, ha szociáldemokratának neveznénk. Mégis megdöbbentő módon azt mondja, hogy az államnak garantálnia kell egy minimális alapjövedelmet (!), és legalább alapvető egészségügyi ellátást mindenki számára.
Ebből az következik, hogy az úgy nevezett jóléti háló, – például Angliában – ami csupán a szegénységbe aláhullást igyekszik megakadályozni, az nem elegendő.
Tetszik, nem tetszik ott vagyunk a szociáldemokratáknál. Úgy látszik minden út Skandináviába vezet.

Csikvári F. András
2024.11.27